2024 május 8-11 között került megrendezésre a hazai legnagyobb létszámú orvos konferencia, Balatonfüreden. Több mint 2000 kardiológus orvos jelent meg a Magyar Kardiológusok Társaságának éves rendezvényén, az MKT 2024. évi Tudományos Kongresszusán. Ezen a rendezvényen a szervezők és a résztvevők legnagyobb megelégedésére szállítottuk a QR kód alapú erőforrás kezelő rendszerünket. Rendezvényein és Konferenciáin élvezze azBŐVEBBEN
2024. március 06-09. került megrendezésre a XXIX. Debreceni Kardiológiai Napok. A rendezvénynek a Debreceni Egyetem adott helyszínt. Ezen a Konferencián kaptunk arra lehetőséget, hogy éles környezetben mutathassuk be vállalatunk legújabb, felhő alapú szolgáltatását. Egy olyan innovációval jelentünk meg a rendezvényen, amely egyedi igényű alkalmazás fejlesztéssel adott megoldást, a konferencián résztvevők számára biztosított - addig papírBŐVEBBEN
Az Állatkertek és a Botanikus kertek régóta a természet és a csodák birodalmába kalauzolják a látogatókat. Azonban most új, izgalmas lehetőségek nyílnak meg: a helyalapú mobil alkalmazás és az ARUBA navigáció ereje révén a látogatói élmények teljesen új dimenziókat öltenek. Az Új Korszak Bevezetése Gondoljunk csak arra, hogy milyen lehetőségeket rejt magában egy helyalapú mobilBŐVEBBEN
Az üzleti világban a verseny mindig is kiélezett volt. Az üzleteknek, főként az outlet központoknak, olyan stratégiákat kell keresniük, amelyek segítenek kitűnni a tömegből és hatékonyan elérni a potenciális vásárlókat. A helyalapú marketing, amely a mobiltechnológia és a helymeghatározás összehangolásán alapul, egyre népszerűbbé válik, mivel lehetőséget kínál az üzleteknek arra, hogy közvetlenül kapcsolatba lépjenek aBŐVEBBEN
Az elmúlt évek eseményei jelentős kihívás elé állították az egészségügyi alapellátást is. A COVID-19 pandémia kezelésével kapcsolatos teendők, az intézményesült, jogszabályi alapokon felépülő praxisközösségi struktúra kialakulása, a telemedicinális szolgáltatások térnyerése, a kollegiális vezetői hálózat felállítása mind olyan folyamatok voltak az elmúlt három esztendő viszonylatában, melyekhez hasonló mértékű változásokra talán a praxisprivatizációs folyamatok rendszerváltozást követő időszakábanBŐVEBBEN
A helyalapú marketing működhet kültérben a globális műholdas navigációs rendszerek jelérzékelésével vagy akár Beacon alapon (létezik IP67-es Beacon eszköz, amely por és vízálló és ugyanazt tudja, mint a beltérre szánt társai). A Semmelweis egyetem Családorvosi tanszéke élőben rendezte meg nagy múltra visszatekintő rendezvényét, az Oktató Családorvosok XXIV. Továbbképző Konferenciáját 2023. április 21-23. között Siófokon aBŐVEBBEN