A SmartCity egy olyan korszerűsítési program, amivel a városok és lakóik élete hatékonyabbá, kényelmesebbé és fenntarthatóbbá tehető.
Szeretnénk közzétenni egy pár kész megoldást, ízelítőnek, hogy mire használhatják a Digitális Tartalom Keretrendszert, mint Smart City alkalmazás.
Egészségügy, gondozási élmény
A kórházi környezetben a Beteg, a Látogató és az Orvos, a Nővér, illetve az Orvostanhallgató és a Beszállító Partner a végfelhasználó. Kézzel fogható az attitűd váltás, már nem passzív befogadó a végfelhasználó. A passzivitást vitathatatlan aktivitás váltotta fel, egyúttal megjelent a kétirányú kommunikáció igénye. Ezeket az igényeket kell támogatni, miközben a felhasználói élményt és az elégedettséget, illetve a hatékonyságot és az intézményi versenyképességet növeljük. Nem csak önmagában betegkezelést, hanem gondozási élményt is biztosítani kell. Ehhez az Okoskórház Keretrendszer mobil alkalmazás fejlesztése, bevezetése kifejezetten hozzájárul.
Digitalizáció a gyógyulásért.
Egészségügy, navigáció
Az Okoskórház koncepció része a HPE Aruba Meridian rendszerének mély, adatbázis szintű integrálhatósága. Ez a kórházi Épületen Belüli és Kívüli Navigáció biztosítja azt, hogy a végfelhasználók tudják pontosan, hogy hol vannak, lássák a kórházi épületeket, az épületekben a helyszíneket és az általuk kijelölt helyszínre navigálhassanak. Akár szinteken keresztül. A rendszer kezeli a lifteket, emeleteket is. Arra is lehetőséget biztosítunk, hogy a nagyértékű vagy folyamatosan helyszínt váltó eszközöket egy online felületen követhesse a kijelölt kórházi alkalmazottak köre. iOS VoiceOver és Android TalkBack funkciók meghívásával a gyengénlátók részére hangalapú navigációt biztosítunk. A mozgássérültek részére kijelölhetők saját útvonalak.
A gyors tájékozódás és professzionális tájékoztatás.
Digitális városkártya app
A városkártya alkalmazással a helyi lakosok csak nekik szóló kedvezményeket tudnak igénybe venni, szolgáltatásokat tudnak használni, vagy akár jogosultságot tudnak bizonyítani.
A digitális kártya app segítségével a polgárok minden nap megélhetik, hogy jó és megéri a városhoz tartozni. A kártyával kedvezmények járnak, egyszerűbb az intézményi belépés, jegyvásárlás végezhető.
Hozzájárul a helyben elköltött pénzösszeg növeléséhez, mivel a kártya pontgyűjtésre és kedvezmények érvényesítésére is használható, így a helyi gazdasági aktivitást észrevehetően élénkíti.
A kártya bevezetése ügyfélközpontú, trendi, szolgáltatói arculatot kölcsönöz a városnak.
A városhoz tartozás előnyei egyetlen alkalmazásba rejtve.
Városi rendezvények app
Mobiltelefonos alkalmazás és az azt kiszolgáló felhő alapú háttérrendszer, amiben a városi hivatalos, kulturális, sport, civil és üzleti rendezvények megjelennek.
Preferenciák állíthatók be az érdeklődési kör szerint, ezzel csak a polgárt érdeklő tartalmak jelennek meg.
A rendszer segítségével hatékonyabbá válik a lakosság helyi programokkal kapcsolatos tájékoztatása, így azok végül több embert csábíthatnak az adott helyszínekre.
A rendszer arra ösztönözheti a programgazdákat, hogy még több rendezvényt szervezzenek, így téve vonzóbbá a várost a turisták és a potenciális beköltözők számára is.
Az alkalmazás felületein hirdetések és információk, reklámok megjelenítése is lehetséges, így direkt bevételi forrásként is működtethető. Sőt akár időpont is foglalható a rendezvényekre. Több program, sikeresebb szervezés, népszerűbb rendezvények.
Város saját app
Interaktív városi alkalmazás a közérdekű információk célba juttatására, lakosok bevonására a település életébe. Hírek, rendezvények, lakossági bejelentések, térfigyelő kamerák képe, helyi szolgáltatások helyi lakosoknak, felmérések – mind egy helyen.
A minden mobileszközre ingyenesen letölthető alkalmazással könnyebbé válik a lakosság elérése, a fontosnak vélt információk eljuttatása, és a helyiek aktivizálása is. Az app képes a felhasználói csoportok kezelésére, azok külön tartalmakkal szólíthatók meg. Az okostelefonról elérhető, interaktív helyi felület korszerűbb, fiatalosabb arculatot kölcsönöz a városnak és az önkormányzatnak.
Különböző, fizetős szolgáltatások (pl. jegyvásárlás) és hirdetések integrálásával az alkalmazás működtetése finanszírozás szempontjából akár önfenntartóvá is válhat.
Magas szintű, személyes kapcsolat a város és polgárai között.
Helyi termékek és szolgáltatások alkalmazás app
Az alkalmazás összeköti a városba vagy tájegységre látogatókat és a helyi termelőket, egyúttal megismerteti a helyi termékeket, szolgáltatásokat a leendő vevőkkel. A helyiek által regisztrált termékek és szolgáltatások a turisták számára elérhetővé válnak.
Az alkalmazással a turisták számára minden helyi termék és szolgáltatás egyetlen felületen, saját eszközön, tetszőleges nyelven érhető el, térképes útmutatással támogatva.
Az alkalmazás nagyban segíti a helyieket termékeik és szolgáltatásaik értékesítésében, így szorosabbá tehető az együttműködés a turizmus fejlesztésében is. A technológiai segítséggel a helyben kínált áruk és szolgáltatások nagyobb eséllyel jutnak el a turistákhoz, akik így több pénzt költenek a városban. Kitáguló helyi piac, új vevők, gazdagabb város.
Digitális információs táblák app
A hagyományos, festett, turistákat segítő táblák megerősítése digitális, hely alapú tartalom közléssel. Többféle információ megjelenítése, akár valós időben, beacon hardver vagy GPS alapon.
Az aktív turisztikai információs táblák vendégbarát arculatot kölcsönöznek a városnak, vonzóbbá téve a települést a potenciális vendégek előtt.
A korszerű tájékoztatásnak köszönhetően a városba érkező vendégek több programról, lehetőségről értesülnek, így kevesebb pénz marad elköltetlenül.
A digitális tartalomközlés igény esetén reklámfelületként is értékesíthető, így akár konkrét bevételforrásként is a város hasznára válhatnak.
Városi turisztikai vonzerő növelése technológiai segítséggel.
Helyi segítséghívó turistáknak app
A városba érkező turisták helyi lakosok segítségét kérhetik egy mobilalkalmazáson keresztül. Útbaigazítás, segítségkérés, személyes idegenvezetés, gépkocsival vagy anélkül, megadott témákban. Ingyen, vagy díjazás ellenében.
A közösségi turistasegítő szolgáltatás összehozza a vendégeket és a helyi lakosokat, barátságosabb arculatot biztosítva ezzel a városnak.
A szolgáltatás új bevételi lehetőséget biztosít a nem feltétlenül vendéglátással foglalkozó, nyelvtudással bíró helyiek számára. A rendszer bevezetése és működtetése nem igényel különösen nagy összegeket, miközben nagyban képes növelni a város turisztikai vonzerejét. Elégedett turisták, elégedett lakosok, büszke város.
Turizmus, digitális tárlatvezetés app
Korszerű, költséghatékony múzeumi vagy kiállító termi tájékoztatás. Beacon hardver alapú, saját mobileszközön megjelenő képek, leírások, videók, hangos tájékoztatók. A múzeumi tárgy megszólítja a látogatót. Egyszerűen bővíthető és üzemeltethető megoldás.
A mobilalkalmazás és az interneten keresztül is elérhető innovatív tartalmak az eddig meg nem szólított rétegeket is képesek becsalni a múzeumba vagy képtárba. Az új lehetőséggel élményszerűbbé, interaktívabbá válik a múzeumi anyagok megismerése, a látogatók számára nagyobb élményt nyújt az értékek önálló felfedezése. Az intelligens tárlatvezetés bevezetési és működtetési költségei alacsonyabbak a hagyományos tárlatvezetési módszerekéhez képest.
XXI. századi élmény, elégedett múzeumi látogatók.
Turizmus, integrált adattár app
A városi turizmus kiszolgálását segítő app, amely az összes turisztikailag releváns adatot (szolgáltatásokat, rendezvényeket, látnivalókat, intézményeket, parkolókat, szállodákat stb.) kezelni képes. Turisztikailag releváns adatokat, programokat, látványosságokat, rendezvényeket egyetlen, áttekinthető rendszerben lehet népszerűsíteni. Hatékonyabb turisztikai tervezés és működés, növekvő városi vonzerő, miközben helyalapú tartalmak biztosíthatók GPS vagy beacon alapon. A hatékonyabb tervezésnek köszönhetően vonzóbbá tett város több turistát képes vonzani, emelkednek a helyi szolgáltatók és a város bevételei.
A jobban szervezett, gazdagabb programkínálat és a helyi adottságok teljesebb kihasználása pozitív, vendégbarát arculatot kölcsönöz a városnak.
Informatikai támogatás a helyi turizmus fellendítéséhez.
Légszennyezettség figyelő app
A városi légszennyezettségi adatokat folyamatosan monitorozó rendszerből átemelt és a mobiltelefonos alkalmazásban egységesen megjelenő tartalom panel, automatikus riasztási funkcióval.
A rendszer bevezetésével minimalizálható a pollenallergiából vagy egyéb krónikus betegségekből eredő egészségügyi kockázat, hiszen a betegek minden releváns információról időben értesülnek.
A légszennyezettség folyamatos figyelésével és a széleskörű, gyors tájékoztatással modern, gondoskodó város képe alakul ki. Az állandóan figyelő és időben figyelmeztető rendszer növeli a lakosság biztonságérzetét a városban.
Közintézmények, navigációs app
Beltéri és épületek közötti kültéri navigáció. Időpont foglalás. Helyalapú tájékoztatás. Interneten, helyfüggetlen adatközlés a nyitvatartásokról, szolgáltatásokról. Csak, hogy a leggyakoribb kihívásokat említsük a Közintézmények közfeladatainak ellátása kapcsán.
A HPE Aruba Meridian egy felhőalapú szoftver-szolgáltatás megoldás, amely az Aruba helymeghatározó szolgáltatásainak portfóliójában kapott helyet. Ez magában foglalja a mobiltelefonon futtatható navigációs felületet és akár az eszközkövetés képességeit is.
Az Aruba Meridian alapú mobilalkalmazás helyzetmeghatározó megoldása lehetővé teszi, hogy bármilyen típusú szervezet digitálisan összekapcsolja alkalmazottaikat, ügyfeleit, látógatóit azok tartózkodási helyétől függő mobilbarát alkalmazások és szolgáltatások segítségével, amelyek elősegítik és javítják a felhasználók elkötelezettségét és elégedettségét.
A felhasználók útvonal-kereséssel, közelségalapú értesítésekkel vagy digitális eszközkövetéssel kezdhetik a szolgáltatás igénybevételet, a további szükséges funkcionalitást egyszerű előfizetésen alapuló licenceléssel lehet biztosítani. A Meridian felhőalapú architektúrája lehetővé teszi, hogy az olyan szervezetek és helyszínek, mint a Közintézmények bárhonnan könnyen kezelhessék a helymeghatározási szolgáltatásaikat.
A közelségen alapuló értesítések és elemzések bevonásával a Meridian az iparág vezető, teljes funkcionalitású helymeghatározó szolgáltatásainak platformja.
A statikus útkeresés lehetővé teszi, hogy a felhasználók beállítsák a kiindulási pontot és a célállomást. Az útvonalról részletes utasításokat kapnak az úticél elérésére vonatkozóan.
Az Aruba Térkép és útvonal kezelés modul tartalmazza azokat a szolgáltatásokat is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy bármely épület belső terének az alaprajzát színes térképpé alakíthassuk, amellyel a térképes nézet optimalizálásra kerül a mobilalkalmazás alapú használathoz. Az iOS és az Android operációs rendszerhez tartozó SDK-k is szerepelnek ebben a csomagban. A webes SDK lehetővé teszi a bármely böngészőben a digitális térképek megjelenítését.
Az Aruba (navigációs)beacon hardver eszközök rendszerbe integrálása (akkumulátoros vagy nem akkumulátoros verzióban is) lehetővé teszi, hogy a felhasználó tényleges tartózkodási helyét kék pontként jeleníthessük meg a térképen, ezzel biztosítva azt, hogy a térképen lássák a saját tartózkodási helyzetüket.
A Meridian képes valós idejű (fordulóról-fordulóra) épületen belüli és kívüli navigációra és a pontos irányokvektorok kirajzolására, mi több még az iránysugár megjelenítésre is, azaz arra, hogy merre kell elindulni, milyen irányban van a cél a jelenlegi helyzethez képest.
Érdekli?
+36 30 982 13 68
Neuwald Tivadar